Be lehet azt piszkálni, pöckölni, pörgetni!

Pörög a labda

Pörög a labda

Csapatmustra - Costa Rica - E. csoport

A 4 évvel ezelőtti "csoda" nyomában

2018. június 13. - Ragentleman


Holnap újra elrajtol a futball világbajnokság, a 2018-as torna a 21. a sorban. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük.

Az előző világverseny talán legnagyobb pozitív meglepetése Costa Rica szereplése volt, akik történetük során először bejutottak a világbajnoki negyeddöntőbe, olyan ellenfeleket ejtve ki a csoportban, mint Olaszország és Anglia, majd a nyolcaddöntőben Görögország. Ha mindezt az idén is megismételnék, már egészen biztosan aranyba foglalnák nevüket hazájukban. Ehhez mondjuk előbb a csoportkörből is tovább kéne jutni, és ott sem ők a favoritok, persze 4 éve sem voltak azok.

Ez a costa ricai alakulat rendkívül zártan védekezik, a játékosok egymásnak besegítve, csapatként működnek együtt hátul. Támadásban megpróbálják a kevés adódó lehetőségüket minél hamarabb gólra váltani, ebből adódóan sokszor el is kapkodják, például idő előtt ellövik, ahelyett, hogy jobb megoldás után kutatnának. Ezért aztán állandóan benne is van a veszély a támadásaikban, viszont ha nem tudják állni az ellenfelek rohamait, ez kevés lesz a tornán. A zárt védekezés is csak addig működik jól, amíg nem kerülnek hátrányba, utána előbb utóbb jobban ki kell nyílniuk. Mivel erőltetik a gyors támadásbefejezést, a labdatartás kárára, nem valószínű, hogy totális unalomba fulladnának a mérkőzéseik a világbajnokságon, viszont olyan hű de nagy focira se számítson senki se tőlük. Óscar Ramírez szövetségi kapitány az 5-4-1-es felállást erőlteti, amely megágyaz a főleg saját térfélen történő védekezéshez, ebből leginkább kontrák révén érhetnek az ellenfelek kapuja elé, a kérdés csak az, hogy vannak-e eléggé gyors játékosaik a kontrafutballhoz.

Kapuban nem is lehet kérdés a Real Madriddal háromszoros Bajnokok Ligája győztes Keylor Navas helye, aki Bryan Ruíz távollétében a csapatkapitányi karszalagot is viselni szokta.

A három belső védő helyzete már nem ilyen egyértelmű Giancarlo González (Bologna) és Óscar Duarte (Espanyol) mellett vélhetően a veterán Johhny Acosta (34) kaphat helyet, de ugyanígy szokott itt szerepelni Francisco Calvo és Kendall Watson is, mindketten az MLS-ben profiskodnak. A balhátvéd posztján minden bizonnyal a Sunderland futballistája, Bryan Oviedo fog szerepelni, aki a keret legértékesebb védője. A védelem másik oldalán, pedig Cristian Gamboa (Celtic) kaphatja meg a bizalmat, de helyette a fiatal, mindössze húsz esztendős, svéd ligás Ian Smith is kifuthat a gyepre.

A két védekező középpályás  a Deportivo La Corouna-t erősítő Celso Borges, illetve Yeltsin Tejeda (Lausanne) lehet, esetleg az amerikai bajnokságban futballozó David Guzmán kaphat még itt szerepet. A középpálya bal oldalán a hazai bajnokságban edződő Christian Bolanos, vagy klubbéli csapattársa Daniel Colindres játszhat. A pálya jobb szélén a csapatkapitány Bryan Ruíz (Sporting Lisaboa), vagy cseréjeként, a még mindig csak 25 éves Joel Campbell, a korábbi szupertehetség kaphat szerepet. Campbell aki hosszú ideje az Arsenal kötődésében állt, állandó kölcsönadások mellett, az idén nyáron minden bizonnyal felbontja szerződését az angol óriásklubnál, ettől függetlenül, még mindig fontos játékosa válogatottjának.

Az egy szem előretolt ék szerepében Marcos Urena (Los Angeles FC) tűnhet fel, helyettese, a bal oldali középpályásként is bevethető Johan Venegas lehet. Mindezekből kitűnik, hogy bőven van variálási lehetőség a csapatban, bár lehet, hogy túlzott védekező felfogásuk miatt ebből nem sok fog látszani a közép-amerikai válogatottnál.

Egyébként nincs túl jó formában Costa Rica válogatottja, ha csak a legutóbbi mérkőzéseit nézzük, persze jóval erősebb ellenfelekkel szemben kellett bizonyítaniuk mostanában. Mivel alapvetően védekezőbb taktikával állnak föl, a csoportban Szerbia és Svájc ellen is lehet keresnivalójuk. Brazília már más tészta, legalábbis ha azt nézzük, hogy a kombinatívabb, kreatívabb válogatottak ellen hogy omlott össze a costa ricai védelem. Mindenesetre ha idén újra továbbverekednék magukat a csoportból, az megint óriási tett lenne tőlük.

Tipp a csoportban: 4. hely
Tipp a végső helyezésre: csoportkör

A bejegyzés trackback címe:

https://porogalabda.blog.hu/api/trackback/id/tr7514044444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása