Be lehet azt piszkálni, pöckölni, pörgetni!

Pörög a labda

Pörög a labda

A B. csoport első két köréről egy kicsit másképp

Lehetőségeikhez képest remeklő Irán, szimpatikus Marokkó, és a két diadalmas futballóriás

2018. június 25. - Ragentleman

Az iráni antifutball működni látszik, hiszen felülmúlták Marokkót, aki nagyon szép támadásokat vezetett eddig a világbajnokságon, ám gólt még sem sikerült szereznie, ellenben Irán csapatának igen. Carlos Queiroz fiai hihetetlenül szervezetten, és a mérkőzésieket végig kontrollálva játszottak eddig, és megeshet az is, hogy továbbjutnak, bár ehhez azért nagy mértékű szerencse is kellene. Talán nem játsszák a legszebb futballt, de az biztos, hogy képesek gondot okozni, még olyan nagy csapatoknak is, mint Spanyolország, akik ellen abszolút mértékig játékban voltak. Mivel evés közben jön meg az étvágy, nem is lehet más a célja a portugál kapitánynak, mint jól védekezve, majd esetleg szerencsével találva egy gólt, végrehajtsák a földöntúli bravúrt és kiejtsék honfitársait, az Európa-bajnok Portugáliát. Persze ez tényleg csoda számba menne, de miért ne történhetne meg, ismerjük a kontinensviadal győztesének játékát, nem arról híresek, hogy több gólt akarnának lőni a győzelmet jelentő egynél, és a saját fegyverüket használva ellenük, ez egyszer akár fordítva is elsülhet.

      Folytatódhat Irán álma? (Fotó: brila.net)

Portugália persze szeretné elkerülni mindezt, és van is okuk bizakodni, Ronaldo remek formában játszik, a torna gólkirályi címére is eséllyel pályázhat, és tényleg irtózatosan nehéz elverni őket, és ugyebár a döntetlen is nekik kedvezne. A fő problémának az tűnhet a csapaton belül, hogy a Real Madrid sztárján kívül nem nagyon állt be senki sem tolni a szekerüket eddig, és azért már ő sem fiatal, ki tudja végig bírja-e ezt a tornát ilyen minőségben. Mindenesetre realitást tekintve a portugálok továbbjutása biztosnak tűnik a spanyolok mellett, az első hely kérdéséről pedig a gólkülönbség dönthet, mely a már biztos kieső, így valamilyen szinten megtört Marokkó ellenében nagyobb aránnyal kecsegtet Spanyolország számára.

Ha már Marokkó, akkor talán, mondhatni az egyik legszimpatikusabb "kiscsapat" díját el is vihetik, hiszen mindkét mérkőzésükön támadgattak, olykor igen tetszetősen, persze azért figyelve a védekezésre. Illetve talán mégsem eléggé figyelve, hiszen kétszer is 1-0-ra kaptak ki, de hát ilyen a futball, nem mindig az nyer, aki többet lő kapura. Mivel a számukra utolsó tét nélküli mérkőzésre készülnek a spanyolok ellen, vélhetően még inkább fel fogják adni a védekezést és szép játékot láthatunk majd a két csapattól, ám valószínűleg a dél-európaiak sikerével. Ha mást nem is, azért lehet szurkolni majd, hogy megszerezzék első góljukat a tornán, megérdemelnék.

Spanyolország elég meggyőző, legalábbis játékát tekintve mindenképp, ráadásul Diego Costa-nak is megy a góltermelés, hiszen már három gólnál jár. Nagy eséllyel ráhajtanak majd az első helyre és a csalódott, dekoncentráltabb Marokkóval szemben gólfesztivált rendeznek. Az ő kiesésükhöz már tényleg nagyon össze kéne állnia a dolgoknak, szóval felszabadultságtól sem lesznek mentesek a játékosok. Ami leginkább aggodalomra adhat okot a spanyolok háza táján, az David De Gea formája, aki bele-belehibázik mostanság a meccsekbe, ha sikerül felpörögnie, akkor a torna kapusa is lehet, csak erre már nincs sok ideje, hiszen a nyolcaddöntőben már nem nagyon fog beleférni a hiba a spanyol portástól. A csoport két záró mérkőzése közül tehát, ha szoros mérkőzést szeretnék végignézni, inkább a Portugália-Iránt választanám, amelyen jócskán kap majd szerepet a taktikai harc, ha pedig inkább sok gólos meccsre vágynék, a spanyol-marokkói párharcra szavaznék. Az, hogy születik-e meglepetés a csoportban, vagy itt minden a papírformának megfelelően alakul majd, az ma este elválik, azonban, reméljük egy kicsit jobban szórakozunk majd a 3. körön, mint a 2-on, a két 1-0-ás meccsen tettük.

Az A. csoport első két köréről kicsit másképp

Boldog hazaiak, szomorú fáraók, Uruguay is tovább lépdel

Rögtön a nyitómeccsen bele is kezdtek a hazai közönség szórakoztatásába az orosz játékosok, az első nap tönkreverték Szaud-Arábiát, ami eddig tartja is a legnagyobb gólkülönbségű meccset ezen a vb-n (5-0). A második körben pedig, elsőként a mezőnyben el is könyvelhették a továbbjutást a csoportból (Amióta Oroszországként szerepelnek ez nem történt még meg), ezzel a történelmi tettel rengeteg szurkolót örvendeztetve meg, mármint tényleg rengeteget, mert rengetegen vannak. Ez a siker tehát nagy siker, bár tegyük hozzá, nagyban hozzájárult ehhez a könnyebb csoportbeosztásuk is. Más részről a sorsolásuk talán még sem olyan jó, mert még legalább egy kört menni, a portugál, vagy a spanyol válogatott ellen, az már hatalmas bravúr lenne ennek a csapatnak. Pár szót szólnék még Cheryshevről, akit kényszerű okokból kellett becserélnie az oroszok kapitányának a szaudiak ellen, ehhez képest kétszer is betalált, sőt Egyiptom ellen szerzett góljával már három gólos a tornán.

Az oroszok még talpon, de Egyiptom már elhasalt. (Fotó: EPA/Mahmoud Khaled)

Mielőtt komolyan belemerülnénk Egyiptom játékába, annak tudatos elemeire, mérkőzéseik élvezhetőségére - mondjuk ha fogadsz rá biztosan élvezhető, mert lerágod a körmöd alatta - álljunk meg egy percre és ejtsünk pár szót a videobíróról mint olyanról. Eddig nekem az volt a határozott véleményem, hogy kell a videóbíró, csak ne úgy csinálják meg, mint mondjuk az angol FA kupában, ahol 5 percig videózgat a spori, ezzel megakasztva a játék gördülékenységét. Itt szeretném elmondani, hogy örömteli, de ezt megoldották, legalábbis javítottak rajta a videószobával, ahol egy másik játékvezető "folyamatosan" figyel. Mivel azonban a fociban bármi megtörténhet, azért belerakták azt a csavart, hogy most akkor mégsem néz meg minden kérdéses szituációt - mármint most a nagyon kétségesre gondolok, nem a sima lökdösődésre. Tehát Oroszország - Egyiptom, a videobíró közreműködésével befújnak egy tizenegyest a hazai együttes ellen, amit meg lehetne indokolni úgy, hogy nem az, mert a büntetőterületen kívül kezdődött a szabálytalanság, de megadják, talán Salah idén szerzett nevének is köszönhetően. Majd ezt berúgja a sértett, és nem sokkal ezt követően történik egy teljesen egyértelmű lerántás az orosz tizenhatoson belül, egy egyiptomi ellen, amit nem fújnak be. Mindezt visszalassítja a tv kamera, most akkor a videószobában nem azt nézik, vagy pislogtak, vagy most akkor csak, ha nagyon reklamál egy csapat nézik vissza, vagy csak ha lent a pályán a döntőbíró nem biztos a dolgában, vagy hát hogy is van ez kérem? Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, nem mintha ezzel kiegyenlített volna Egyiptom, de ha mást nem is, kicsit érdekesebb lett volna a véghajrá, és nem mintha nem érdemelte volna meg teljes joggal Oroszország a győzelmet és a továbbjutást. Csak én még mindig úgy érzem - lehet, hogy csak tele vagyok rossz gondolatokkal - hogy valahol magas pozíciókban el lett döntve, hogy olyan béta verziót tesznek a piacra videóbíróból, amit majd jól el lehet kaszálni, és így mindenki megnyugszik, hogy nincs rá szükség. Mert így jelenleg szerintem nem sok értelme van. Mindenesetre ne legyen igazam, és ne történjen mérkőzést ennél jobban befolyásoló videóhiba a tornán. Emellett ugye Egyiptom próbálkozott, de ami azt illeti, ez ide tényleg kevés, gyenge védelem, sérült sztárcsatár, lelkesedés, és mi az eredmény, jó esetben egy harmadik hely, de addig még az is kell majd, hogy ne kapjanak ki Szaud-Arábiától a harmadik körben.

Itt és most akkor beszéljünk pár szót a szaudi gépezetről is, aztán gyorsan el is lehet felejteni őket, hiszen biztosan utaznak haza, igaz lesz még egy csatájuk, olyan szempontból talán a legnagyobb, hogy ott talán lesz is keresnivalójuk Egyiptommal szemben, aki szintén azon a meccsen búcsúzik a tornától. Szaud-Arábiának tehát nem sikerült túl jól a világbajnokság, hiszen gólt sem lőttek, igaz Uruguay ellen legalább nem kaptak sokat, és jobban is játszottak mezőnyben, sőt kaput eltaláló lövésük is volt. Ha mondjuk meg tudják fékezni az egyiptomi támadókat, és rúgnak egy gólt, akkor akár szép emlékkel is zárhatják a világversenyt. Olyan szempontból mindenképp pechesnek mondhatóak, hogy az oroszok ellen a hosszabbításban kaptak még 2-őt az addigi 3 bekapott gólra, meg, hogy azon a meccsen sérülés miatt beszálló Cheryshev két gyönyörű gólt lőtt a kapujukba.

Uruguay esetében két 1-0-ás győzelemről beszélhetünk, eddig hozzák a kötelező minimumot, a kérdés, hogy mire lehetnek majd képesek a spanyol, vagy portugál csapat ellen a következő körben. Mindenesetre, ha arra a meccsre szeretnék időzíteni a jó formát Suárezék, akkor lehet, hogy jól taktikáznak. Persze tegyük hozzá, hogy mindkét szűkös győzelmük esetében egyértelmű fölényben voltak kialakított helyzetek terén is. Mivel az utolsó csoportmeccsnek tulajdonképpen nincs komoly tétje, könnyen lehet, hogy a betli is bele fog férni a házigazda Oroszország ellen, hiszen a hazaiaknak azért vélhetően meg kell majd próbálniuk kiszolgálni a közönséget.

Csapatmustra - Szenegál - H. csoport

Felidézvén a 2002-es csodát

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, ma az utolsó kvartett csapatai is bemutatkoznak a tornán. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a lengyel válogatottat.

Ezidáig egyszer jutott ki a világbajnokságra Szenegál válogatottja, és akkor egyből maradandót is alkotott, hiszen a 2002-es tornán, a csoportkörből Franciaországot is kiejtve, majd a nyolcaddöntőben Svédországot is búcsúztatva rögtön a negyeddöntőig meneteltek. Az akkori csapat kapitánya Aliou Cissé most a csapat szövetségi kapitányaként ténykedik, ráadásul kitűnően. Megtalálta a kellő összhangot a csapatban, rendet és fegyelmet tart, a játékosok pedig hallgatnak rá. Nem is véletlen, hogy a csapat védekezése is rendben van, ami különösen fontos lehet egy afrikai csapat esetében, hiszen, az, hogy agilisak támadásban, az általában igaz rájuk, viszont, hátul a legtöbbször hajlamosak könnyelműsködni.

Ennek a szenegáli válogatottnak tehát a szervezettségében rejlik legfőbb ereje, viszont ezzel párhuzamosan talán egy kicsit visszafogottabbak támadásban. Ahhoz, hogy a támadásik is hatékonyabbak legyenek, leginkább a csapat sztárja Sadio Mane tehet hozzá, aki ugyan az idény elején és a selejtezők során nem a legjobb formáját mutatta, az idény végére klubjában nagyon is belelendült. Így tehát, ha vállára veszi a csapatot, akár messzire is szárnyalhat az alakulat.

A kapuban Alfred Gomis (SPAL 2013) kezdhet, helyettese a Rennes kapuvédője Abdoulaye Diallo lehet.

A jobbhátvéd Lamine Gassama, vagy a fiatal, mindössze 19 esztendős Moussa Wagué lehet. A két középső védő minden bizonnyal és Kalidou Koulibaly (Napoli) és Salif Sané (Hannover) lesz. Pótlásukat az gyakorta védekező középpályásként szereplő Cheikhou Kouyaté (West Ham) a csapat kapitánya, vagy Kara (Anderlecht) oldhatja meg. A balhátvéd pozíció talán, amivel a legtöbb fejfájást okozta a csapat a kapitánynak, ám végül úgy tűnik az általában inkább a jobb oldalon futballozó Youssouf Sabaly (Bordeaux) játékával megtalálta számítását.

Védekező feladatokat ellátó középpályásként az Everton légiósa Idrissa Gueye mellett, a már említett Kouyaté, vagy Alfred N'Diaye (Wolwerhampton) szerepelhet. Inkább a támadásépítésben jeleskedő belső középpályások Cheikh N'Doye (Birmingham), valamint Badou Ndiaye (Stoke City). Esetleg játszhat középen, mintegy árnyékékként M'Baye Niang (Torino), valamint a csapat sztárja Sadio Mane (Liverpool) is.

Jobb szélen, ha nem épp Mane szerepel ott, a fiatal Ismaile Sarr (Rennes), vagy a Stoke légiósa Mame Diouf (30) játszhat. Bal oldalt, a már korábban említett Niang, valamint helyette Keita Baldé (Monaco) kaphat szerepet. Középcsatár poszton a legvalószínűbb választás Diafra Sakho (Rennes) lehet, de pályára léphet itt Moussa Konaté (Amiens), illetve a Bursaspor tapasztalt csatára Moussa Sow is.

A csoportból való továbbjutás reális cél lehet, de ahhoz nem szabadna nagyon hibázni, hiszen akár nüanszokon is múlhat egy csapat sorsa a H jelű kvartettben. Hazájukban erősebbnek tartják ezt a csapatot, mint a 2002-es VB hőseit, a kérdés már csak az, hogy valóban a pályán is meg tudnak-e ismételni, egy legalább akkora bravúrt.

Tipp a csoportban: 3. hely
Tipp a végső helyezésre: csoportkör

Csapatmustra - Lengyelország - H. csoport

Jó támadógépezet, ám sok kapott gól

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, ma az utolsó kvartett csapatai is bemutatkoznak a tornán. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a lengyel válogatottat.

Attraktív futballt játszik a lengyel válogatott, Európában talán az egyik legdinamikusabbat, rengeteg mozgással, gyors kreatív passzjátékkal és sok góllal. Az nem valószínű tehát, hogy bármelyik mérkőzésük unalomba fulladjon, viszont talán az eredmények így nem feltétlenül a legjobbak lesznek majd. Nem egyszer előfordult a csapattal az utóbbi időben, hogy leadtak egy 2 gólos előnyt (például Montenegró ellen a selejtezőben illetve Chile és Dél-Korea ellen a felkészülés során), aztán harcolhattak tovább a visszaszerzéséért.

Lewandowskival a soraiban egy igazi világsztárral gazdagodik Lengyelország, így egyaránt veszélyesek fejjel és a lengyel gólzsák rúgótechnikája miatt távolról is. Emellett a széleken remek ütemben tudnak a védelem mögé betett labdákra megérkezni, melyben szintén nagy szerepe van a csapatkapitány játékának, aki megtartja, majd általában jól le is osztja a labdákat. Adam Nawalka kapitány főleg 3-4-3-as felállást szorgalmazza, ezzel akár 5 támadó is képes pillanatok alatt ellepni az ellenfél tizenhatosának előterét, és a 2 szélen a 2-2 szélső pár passzal teljesen szétzilálhatja az ellenfelek védelmét. Ennek hátránya leginkább a 3 védős védelemben rejlik, mely a csapat esetében ráadásul elég lassú is, így gyorsabb, pörgősebb támadójáték ellen könnyen kihagy a figyelem, főleg a mérkőzés vége felé elcsigázott hátvédeken.

A lengyel válogatott első számú kapusa Wojciech Szczesny (Juventus), de elképzelhető, hogy meccsről meccsre cserélgetni fogja Lukasz Fabianskival (Swansea), hiszen mindketten kiváló kapusok é sokszoros válogatottsággal bírnak.

A csapat háza táján rendkívül rossz hír, hogy Kamil Glik, a csapat legjobb hátvédje vállsérülést szenvedett, így csak az utolsó csoportmeccsen lesz bevethető, de ha addig a társai nem iparkodnak, könnyen hiábavaló lehet szerepeltetése. Az ő távollétében Jan Bednarek (Southampton), Thiago Cionek (SPAL 2013) és Lukasz Piszczek (Dortmund) lehet a három hátvéd, őket esetleg Michal Pazdan, vagy Artur Jedrzejczyk (Mindkettő Legia Warszava), valamint a szélső középpályásként is bevethető Bartosz Bereszynski (Sampdoria) helyettesítheti.

A középpálya közepén Grzegorz Krychowiak (West Brom), valamint Karol Linetty (Sampdoria) kaphat lehetőséget, mint szűrő. Tartalékuk Jacek Goralski lehet, valamint játszhat itt, a válogatottban inkább szélen szerepeltetett Piotr Zielinski (Napoli) is. A középpálya jobb oldalán vagy a már említett Jedrzejczyk feljebb tolva, vagy a tapasztalt Jakub Blaszczykowski (Wolfsburg) szerepelhet. Bal oldalt Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva), vagy a hazai bajnokságban pallérozódó Rafal Kurzawa léphet pályára.

Jobb oldali támadóként a már említett Zielinski, vagy Blaszczykowski, esetleg Dawid Kownacki (Sampdoria) kaphat szerepet. A másik oldalon Kamli Grosicki (Hull City), vagy a sérüléséből nemrég felépülő Arkadiusz Milik (Napoli) tűnhet fel. Középcsatár poszton a csapat kapitánya és sztárja Robert Lewandowski (Bayern München) fog játszani,szükség esetén helyettese a már említett Miliken kívül, Lukasz Teodorczyk (Anderlecht) lehet.

Papíron nem lehet gondja a továbbjutással a lengyel válogatottnak, de azért ebben a csoportban tényleg nem mehet senki sem biztosra. Az már valószínűbb, hogy ha eljutnak az egyenes kieséses szakaszba, akkor addigra rendbe kell tenni kicsit a védelmet, mivel erősebb válogatottak ellen, az nem lesz elég, hogy támadásban jól működik a csapat.

Tipp a csoportban: 2. hely
Tipp a végső helyezésre: nyolcaddöntő

Csapatmustra - Japán - H. csoport

Élet a nemrég menesztett kapitány után.

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, ma az utolsó kvartett csapatai is bemutatkoznak a tornán. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a japán válogatottat.

Talán az egyik legérdekesebb történet ezen a világbajnokságon Japáné, hiszen remekül sikerült a kvalifikációs időszak, és elsőként jutott ki a gárda a tornára Ázsiából. Azonban ezt követően Vahid Halilhodzic szövetségi kapitány kísérletezésképp kipróbált jó pár fiatalt barátságos mérkőzéseken, és mivel itt nem születtek jó eredmények a vezetőség eltávolította visszaesés címszóval. Állt vajon valami más is a háttérben, vagy egyszerűen csak túlságosan eredmény orientált a Japán szövetség, azt nem tudni, viszont az biztos, hogy ez nem tett túl jót a csapatnak.

Korábban már Julen Lopetegui (spanyol szövetségi kapitány, közvetlenül a vb előtt menesztették) kapcsán már beszéltem róla, hogy nem túl szerencsés ilyen közel egy tornához ennyire merészen változtatni. Viszont ha mást nem is azt elmondhatjuk a spanyol incidensnek köszönhetően, hogy nem Akira Nishino lesz a tornán legrövidebb ideje regnáló kapitány. Az új mesternek mindössze 3 felkészülési mérkőzés jutott a világbajnokság előtt, hogy összerakja csapatát, és felvázolja elképzeléseit. Mindenesetre úgy tűnik, hogy végül a 4-2-3-1-es felállásnál kötött ki a szakember, de mindenesetre nagyon nehéz feladat előtt áll, ha tovább akar lépni csapatával a csoportból. A japánok képesek felpörgetni a játékot a másodperc tört része alatt, illetve nemzetközi rutinnal bíró labdarúgók bőven akadnak a keretben, így a sebzett vad lehetősége mindig ott bujkál majd bennük, és ha gólt, gólokat lőnek, akkor ha mást nem a csoportküzdelmek során ráijeszthetnek bárkire. Védelemben azért jócskán akadnak hiányosságok, és a már említett kapitány váltás a csapaton belüli zavart is biztosan növelte.

A kapuban az utolsó mérkőzésen változtatott egyet az új kapitány, így lehet, hogy az ott beváló Higashiguchi Masaaki fog majd védeni. A másik eshetőség, hogy a Metz 35 éves hálóőrét Kawashima Eiji-t állítja majd a gólvonal elé a mester.

Jobbhátvéd poszton Sakai Gotoku (Hamburg), vagy Sakai Hiroki (Marseille) foglalhat majd helyet. Középhátvéd poszton a Southampton védője Yoshida Maya szerepeltetése tűnik ésszerűnek, hozzá Udea Naomichi, vagy Shoji Gen társulhat. Balhátvédként a már említett Sakai Gotoku mellett Nagamoto Yuto (Galatasaray) szerepelhet még.

Védekező középpályásként a csapatkapitány Hasebe Makoto (Eintracht Frankfurt), valamint Shibasaki Gaku (Getafe) kezdhet, helyükön pályára léphet Yamaguchi Hotaru, vagy Oshima Ryota. Támadó középpályásként Kagawa Shinji (Dortmund), vagy esetleg Honda Keisuke szerepelhet.

Jobb szélen Haraguchi Genki (Düsseldorf), vagy az imént már említett Honda, esetleg a középcsatárként is bevethető Muto Yoshinori (Mainz) juthat szóhoz. Bal szélsőként az Eibar támadója Inui Takashi, vagy Usami Takashi (Düsseldorf) kaphat helyet a csapatban. A középcsatár poszton a már említett Muto, vagy a Leicester City légiósa Okazaki Shinji, esetleg Osako Yuya (Köln) játszhat majd.

Friss kapitány ide vagy oda, én azért nem írnám le teljesen a japán válogatottat, ha képesek lesznek úgy felfogni a helyzetet, hogy a körülményeket nézve nincs veszítenivalójuk, még meglepetést is okozhatnak. Csoportjukban alapvetően a 4. helyre várom őket, de nehéz bármit is előre megtippelni a kvartettben.

Tipp a csoportban: 4.hely
Tipp a végső helyezésre: csoportkör

Csapatmustra - Kolumbia - H. csoport

A mindig veszélyes Kolumbia ismét ki tudja hozni magából a legjobbat?

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, ma az utolsó kvartett csapatai is bemutatkoznak a tornán. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a kolumbiai válogatottat.

Négy évvel ezelőtt a negyeddöntőig menetelt Kolumbia fiatal csapata, játékosi a fél világot ámulatba ejtették nagyszerű futballjukkal és történetük legjobb világbajnoki szereplésével. José Néstor Pékerman mester akkor hatalmas sikert ért el, melyet most meg szeretne ismételni, vagy akár túl is szárnyalni válogatottjával. Érdekes Kolumbia helyzete, hiszen a felkészülés során Franciaországot két vállra fektették, azonban kikaptak Dél-Koreától, valamint, csak döntetlent tudtak elérni az egyiptomiak és az ausztrálok ellenében. Csoportjukat a talán legkönnyebb ellenfélnek ígérkező Japán ellen kezdik, de az egész csoportra igaz, hogy bárki továbbjuthat belőle, hiszen a válogatottak nagyjából azonos erősségűek. Középpályájuk talán egy kissé már idős, ettől függetlenül, remek elegye lehet ez a gárda fiatal és rutinos játékosoknak.

A szövetségi kapitány leginkább a 4-2-3-1-es felállást favorizálja, melyet gyakran alakít át 4-4-2-re 2 hátravont, védekező feladatokkal ellátott belső középpályással. Ezt a két felállást remekül tudja változtatni az eredmény alakulásával párhuzamosan. Gyengéjük, hogy szélső hátvédjeik hajlamosak megfeledkezni a védekezésről, valamint hogy gyors ritmusváltásokkal, könnyen szétzilálhatóak hátul. Ha egyszer támadásba lendülnek, nincs aki megállítsa őket, a kérdés, hogy támadásba lendülnek-e, mivel képesek belealudni a mérkőzésekbe, és kivárásra játszva a végtelenségig húzva gólszerzést.

Kapusposzton, ha nem történik valami óriási meglepetés, akkor az Arsenal hálóőre David Ospina neve fog szerepelni a kolumbiai kezdőcsapatban

A legfrisseb hír a keret összetételéről, hogy a csapat balhátvédje Frank Fabra sérülés miatt lemarad a világbajnokságról, ugyanis elszakadt a keresztszalagja, így minden bizonnyal a Girona balhátvédje Johan Mojica szerepel majd a védelem bal oldalán. A két belső védő posztjára, a Tottenham játékosa Davinson Sánchez, valamint a Barcelona tartalékja Yerry Mina a legvalószínűbb befutó. Pótlásukat az idősebb korosztályhoz tartozó Cristián Zapata (AC Milan) vagy Óscar Murillo oldhatja meg. A csapat jobbhátvédje minden bizonnyal a PSV légiósa Santiago Arias lesz majd.

A két védekező középpályás valószínűleg két rutinos játékos, Carlos Sánchez (Espanyol) és Abel Aguilar lesz majd, cseréjükként Wilmar Barrios, vagy Jefferson Lerma (Levante) szerepelhet. Támadóbb szerepkörben a csapat sztárja James Rodríguez (Bayern München) tűnhet fel, helyén esetlegesen, a szélen is bevethető Mateus Uribe játszhat.

Jobb szélen minden bizonnyal Juan Cuadrado (Juventus) kap majd lehetőséget, de megfordulhat itt akár Carlos Bacca (Villareal), vagy José Izquierdo (Brighton) is. A bal szélen szintén szerepelhet a már említett James Rodríguez, vagy Uribe, de akár Luis Muriel (Sevilla) is. Középcsatárként a csapatkapitányban, Falcaoban (Monaco) bízhatnak, cseréje Miguel Borja, vagy a már említett Carlos Bacca lehet.

Bármennyire is kiegyensúlyozott csoportjuk, azért Lengyelország mellett ők tűnnek a legesélyesebbnek a csoportból való továbbjutásra. Nem igazán tudni, hogy mi várható tőlük a világbajnokságon, hiszen úgy tűnik nincsenek valami jó formában, ezzel együtt ne feledjük, hogy erős csapatról van szó, és hogy a felkészülési mérkőzésekből nem lehet túl sok következtetést levonni. Amennyiben elkapják a fonalat, akár megint nagyot alkothatnak a tornán, de benne van a pakliban a korai leszereplésük is.

Tipp a csoportban: 1. hely
Tipp a végső helyezésre: nyolcaddöntő

Csapatmustra - Anglia - G. csoport

Mire megy Anglia, az örök esélyes?

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, a ma esti mérkőzésen összecsap egymással Anglia és Tunézia. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne az angol válogatottat.

A selejtezősorozatot még Sam Allardyce irányítása alatt kezdte meg Anglia, de őt a kialakult vesztegetési botránya miatt egy mérkőzés után leváltották, helyét az utánpótlás válogatott edzője Gareth Southgate vette át ideiglenesen, majd jó eredményeit követően véglegesen. Regnálása alatt eddig mindössze kétszer kapott ki a válogatott, és a kötelező meccseket is rendre behúzzák vele a háromoroszlánosok. A kezdeti időkben akadtak bírálói kinevezésének, de mára bizonyította azt, hogy nagyon jól összerakta ezt az angol válogatottat, és keze alatt remek egységbe forrt a csapat. Akadnak nagy hiányzók is a válogatottban, így Chris Smalling, vagy Jack Wilshere játékának rajongói is szomorkodhatnak majd, hiszen egyikük sem fért bele a szövetségi kapitány számításaiba, a Liverpoolnál kitűnő idényt futó Alex Oxlade-Chamberlaine, pedig elhúzódó sérülése miatt marad le a tornáról.

Gareth Southgate a 3-5-2-es felállást részesíti előnyben a válogatottnál, melyben a szélső középpályások (akik eredetileg szélső védők) védekező funkciót is ellátnak, így lehet alakítani a felállást 5 védősre és viszont akár egy akció leforgás alatt. Az angol válogatottra leginkább az ellenfél térfelének uralása jellemző, melyhez a szélső hátvédek teljes feltolása társul, így tulajdonképpen 3 védővel játszanak hátul, a mérkőzések nagy részében. Támadásvezetéseiknél természetesen nagy hányadot képvisel a szélről való beadások erőltetése, de emellett nagy lövőrepertoárral is rendelkeznek. Általában egy gyorsabb, kreatívabb, és egy inkább a befejezésekben domináló csatár játszik egymás mellett, így igazán sokszínűek támadásban.

Kapusposzton az első számú jelölt az Everton hálóőre Jordan Pickford, helyetteseként Jack Butland (Stoke City) léphet pályára.

Három középen elhelyezkedő védőként Gary Cahill (Chelsea), John Stones, valamint Kyle Walker (mindkettő Manchester City) kaphat lehetőséget Southgate kapitánytól. Helyükön szerepet kaphat még a Lecester City védője Harry Maguirre, vagy a Manchester Unitedes Phil Jones is.

Védekező középpályás szerepkörben Eric Dier (Tottenham), vagy a válogatottban inkább támadóbb felfogásban futballozó Jordan Henderson (Liverpool) kaphat lehetőséget. A két támadásokért felelős középpályás, az imént említett Henderson mellett, a szélen is bevethető Jesse Lingard (Manchester United), valamint a még mindig csak 22 éves Dele Alli (Tottenham) lehet.

A szélső pozíciókban a védekező feladatok ellátása is nagy hangsúlyt kap, így bal oldalt a Tottenhames Danny Rose, valamint a klubjában a Manchester Unitedben védőként is gyakran szereplő Ashley Young kaphat szerepet, míg jobb szélen Kieran Trippier (Tottenham), Trent Alexander-Arnold (Liverpool) játszhat.

A két csatár posztján, az első számú jelölt a csapatkapitánnyá avanzsáló Harry Kane (Tottenham) lehet, viszont mivel sok remek képességű támadó szerepel a keretben, valószínűleg itt is gyakori lesz majd a rotálás, így minden bizonnyal lehetőséget kap majd, Raheem Sterling (Manchester City), Marcus Rashford (Manchester United) és Jamie Vardy (Leicester City) is.

Eszméletlenül erős és fiatal ez a csapat, mely az utóbbi évek angol válogatottjaihoz képest talán a legszervezettebb, mindenesetre teljesítményük nagyon kiegyensúlyozott. Southgate kapitány érkezése úgy tűnik meghozta a várt egységet a csapatba és játékosai már nem csak egyénileg, de csapatként is ütőképesek, de legalábbis mérkőzésről mérkőzésre masszívabbnak tűnnek. A szövetségi kapitány szerződése jelenleg a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól, és ez a fiatalokkal teletűzdelt csapat is talán, majd két év múlva robbanthat nagyot, de persze, ők már most többre vágynak. Csoportból való továbbjutásuk egyértelmű elvárás hazájukban, de persze mindig ott vannak a fő esélyesek között, és akár tovább is menetelhetnek egészen a világbajnoki döntőig.

Tipp a csoportban: 2.hely
Tipp a végső helyezésre: negyeddöntő

Csapatmustra - Tunézia - G. csoport

A jó formában lévő Tunézia

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, Tunézia 18-án lép pályára elsőként a tornán. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a tunéziai válogatottat.

Nabil Maaloul 10 mérkőzéssel ezelőtt vette át a csapat irányítását és az ő jó eredményeinek is köszönhetően jutott ki végül Tunézia a világbajnokságra. Kiváló mérleggel rendelkezik a mester, mindössze egyszer kapott ki a tunéziai kispadon ezidáig, mégpedig Spanyolország ellen 1-0-ra, emellett 4 döntetlent és 5 győzelmet számlál. 

Tunézia válogatottja nem jön zavarba attól, ha erősebb ellenféllel szemben kell játszania, a portugálok elleni (2-2), valamint a már említett spanyolokkal szembeni mérkőzés során sem vallottak szégyent, és a támadásokat is forszírozva játszottak szoros mérkőzéseket. A tunéziaiak bátran vállalkoznak távoli lövésre a második hullámból érkezve. Védelmük viszont könnyen zavarba hozható, főleg beívelésekkel. A szövetségi kapitány a 4-2-3-1-es felállást részesíti előnyben, így a középpályáról fellépő játékosok remek lövőhelyzetekhez juthatnak.

Az első számú kapusa a csapatnak a csapatkapitány Balbolui, helyettese a francia másodosztályú Chateaurouxban védő Mouez Hassan lehet.

A jobbhátvéd pozícióban a Gent légiósa Dylan Bronn foglalhat helyet cseréjeként Hamdi Nagguez léphet pályára. A két belső védő poszt legfőbb várományosa Yassine Meriah és a török első osztályban futballozó Syam Ben Youssef, de szerepet kaphat itt a Leicester Cityben szereplő Yohan Benalounane is. Balhátvédként Ali Maáloul, vagy Oussama Haddadi (Dijon) játszhat majd.

A középpálya közepén védekező szerepkörben Ellyes Skhiri (Montpellier) és Ferjani Sassi szerepeltetése a valószínű, de helyet kaphat itt Mohamed Amine Ben Amor, vagy Ghayléne Chaalali is. Támadó középpályásként a Troyesban butballozó Saif-Eddine Khaoui, vagy a jobbszélsőként is foglalkoztatható Fakhreddine Ben Youssef léphet pályára.

Jobb oldali középpályásként a már említett Fakhreddine Ben Youssef mellett Anice Badri, míg bal szél Naim Sliti (Dijon) szerepelhet, cseréje a fiatal, mindössze 20 esztendős Bassem Srarfi (OGC Nice) lehet. Középcsatárként Wahbi Khazri, a Rennes támadó középpályásként is bevethető játékosa juthat szóhoz, vagy a veterán Saber Khalifa.

Tunézia akár okozhat is meglepetést az egyik nála erősebb válogatottal szemben, és ebben az esetben, akár bármi megtörténhet a csoportban, mindennek ellenére, egyértelműen nem ők számítanak a csoport favoritjának, bár a kvartett harmadik helyére így is illene befutniuk.

Tipp a csoportban: 3. hely
Tipp a végső helyezésre: csoportkör

Csapamustra - Panama - G. csoport

A világbajnoki újonc boldogsága

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, Panama VB újoncként lép majd pályára 18-án Belgium ellen. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a panamai válogatottat.

Panama személyében világbajnoki újoncot is avatunk tehát idén, a válogatott legnagyobb sikerei eddig két Arany-kupa ezüstérem, de most ez a világbajoki kijutás valószínűleg minden eddigi eredménynél jobban felcsigázza szurkolóikat. Európai légiósból is akad a csapatnál, igaz csak a szlovák és a román ligából, valamint spanyol és belga alacsonyabb osztályú csapatokból, de emellett MLS-ben futballozó játékos is van a keretben.

Nagyon zártan, az előretolt ék kivételével, minden játékost bevonva védekezik a panami csapat, amely azonban így is könnyen megzavarható, felívelt labdákkal és fizikai küzdelmekkel elől. Támadásban a sebességükben és kontráikban rejtőzhet erejük, de ahhoz persze előbb a labdát kell majd megszerezniük. Hernán Gómez szövetségi kapitány a 4-2-3-1-es vagy az 5-4-1-es felállásnak szavaz majd bizalmat valószínűleg, és nagy hangsúlyt fektet majd a védekezésre, mi mást is tehetne ilyen erős ellenfelekkel szemben.

Jaime Penedo (Dinamo Bukarest) helye biztos pont a kapuban.

A védelem jobb oldalán Michael Murillo (New York Red Bulls), vagy Adolfo Machedo (Huston Dynamo) kaphat szerepet. A védelem közepén, attól is függően, hogy 2 vagy 3 belső védővel játszanak, Fidel Escobar (New York Red Bulls), Felipe Baloy, és a csapatkapitány Román Torres (Seattle Sounders) szerepelhet. Balhátvéd pozícióban Luis Ovalle, vagy a dunaszerdahelyi idegenlégiós Éric Davis léphet pályára.

A két védekező középpályásként Aníbal Godoy (San Jose Earthquakes), valamint Gabriel Gómez játszhat, csereként az eredetileg jobbszélső Valentin Pimentel kaphat szerepet itt. Bal szélen José Luis Rodríguez, vagy Ricardo Ávila (mindkettő Gent II) kaphatja meg a lehetőséget, míg jobb szélen Yoel Bárcenas szerepelhet. Amennyiben irányítóval a kezdőben játszana a válogatott, a poszton a jobb szélen is bevethető Armando Cooper játszhatna.

Középcsatár poszton a 37 éves Blas Pérez, vagy a 36 éves Luis Tejada  játszhat, tehát rutinosabb játékosokban bízik elsősorban a kapitány, de Gabriel Torres, vagy a spanyol harmadosztályban futballozó Ismael Díaz is pályára léphet itt csereként.

Panamának már az hatalmas dicsőség, hogy kijutott története során először a világbajnokságra, és valljuk be, ha csak pontot szereznének, a csoportba, vagy gólt lőnének is, nemzeti ünnepként élnék meg a közép-amerikai alakulatnál. Csoportjukban Anglia és Belgium is fényévekre van a csapat erejétől, így talán Tunézia az egyetlen, aki ellen lehet keresnivalójuk a panamaiaknak.

Tipp a csoportban: 4. hely
Tipp a végső helyezésre: csoportkör

Csapatmustra - Belgium - G. csoport

Megérve a komoly eredményre?

Elkezdődött 21. futball világbajnokság, a mai nap már lejátszottak egy mérkőzést Franciaország és Ausztrália között. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük. Nézzük tehát az G csoportot és benne a belga válogatottat.

Négy évvel ezelőtt, az akkor egész Európát ámulatba ejtő futballjukkal érkeztek meg a világbajnokságra a belgák. Fiatal csapatukkal, akkor még nem tudtak komoly eredmény elérni, és ezt főleg a tapasztalatlanságuk számlájára írták, most ez már nem lehet kifogás. Mikor legyen kész ez a csapat valami nagyot alkotni, ha nem most, sztárjaik, De Bruyne, Hazard, Lukaku, jó formában vannak, félnivalójuk nincs, most már csak futballozniuk kell. A csapatból ugyan hiányozni fog Radja Naniggolan (AS Roma), de ez a csapat így is erős, és nincs más lehetőség, el kell fogadni a szövetségi kapitány döntését.

Ennél a belga csapatnál talán nincs gyorsabb alakulat jelenleg a világon, támadásaik tetszetősek, gyorsak és életveszélyesek. Talán a legnagyobb hibájuk is az, hogy ugyan képesek darabokra szedni bármelyik csapat védelmét, de ennek érdekében jelentős kockázatot vállalnak a védelem kialakításánál. Illetve ha egy igazán zártan védekező válogatottal találják szembe magukat, azért azok a támadások sem olyan lehengerlőek. Ugyan gyengébb képességű, a játékot nem annyira kontrolláló csapatok védelmét pillanatok alatt összekuszálják, de hogy mire mennek erősebb ellenfelek ellen a torna előrehaladott szakaszában, az már más kérdés. Roberto Martínez szövetségi kapitány a 3-4-2-1-es felállás híve, melyben a sebesség dominál, és a széleken, valamint középen is villámgyorsan felér a csapat a támadásokhoz.

A válogatott első számú kapusa a Chelsea légiósa Thibaut Cuortois, pótlását Simon Mignolet (Liverpool) oldhatja meg.

A három belső védő a Dedryck Boyata (Celtic), Toby Alderweireld, Jan Vertonghen (mindketten Tottenham) trió lehet. A rutinosabb Vincent Kompany (Manchester City) és Thomas Vermaelen (Barcelona) valószínűleg csak tartalék szerepkört kap majd.

A középpálya közepén Kevin De Bruyne (Manchester City) mellett Alex Witsel, Mousa Dembélé (Tottenham), vagy Youri Tielemans (Monaco) játszhat. A jobb oldalon Thomas Meunier (PSG), míg a bal oldalon Yannick Carrasco kaphat szerepet, helyükre csereként Nacer Chadli (West Brom) érkezhet.

A középcsatár mögött elhelyezkedő két villámgyors támadó Dries Mertens (Napoli), valamint Eden Hazard (Chelsea) lesz minden bizonnyal, míg az előretolt ék szerepe természetesen Romelu Lukakura (Manchester United) hárul majd. Támadásban csereként Thorgan Hazard (Mönchengladbach), Michy Batshuayi (Dortmund), valamint Adnan Januzaj (Real Sociedad) léphet pályára.

Ez a gárda képes lehet a végső győzelemre is akár, és a támadó futball egyértelmű diadala lenne esetleges sikerük, kérdés, hogy minden csapatot mattolni tudnak-e majd, aki az útjukba kerül. Mindenesetre a csoportból való továbbjutással nem lesznek gondjaik, sőt akár gólparádékra is számíthatunk majd tőlük a csoportkörben.

Tipp a csoportban: 1.hely
Tipp a végső helyezésre: negyeddöntő

süti beállítások módosítása