Be lehet azt piszkálni, pöckölni, pörgetni!

Pörög a labda

Csapatmustra - Argentína - D. csoport

Aranyat hajszolva

2018. június 10. - Ragentleman


Már csak 5 napot kell várni és újra itt van a futball világbajnokság. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük.

Hasonlóan Ronaldohoz Lionel Messinek is egy, a talán legfényesebb aranyérem hiányzik a gyűjteményéből, kettejük párharcában tehát ez is egyenlőséget mutat. Ha idén végre valamelyikük megnyeri, azzal könnyen a másik előtt érezhetik majd magukat sikerességben, de itt megint csak ott a "ha", és ebbe még nagyon sok válogatott beleszólna. Az előző világbajnokság ezüstérmese persze egy pillanatig sem fogja feladni az elsőségért szőtt álmait.

Ennek a nagyon erős argentin válogatottnak, a legnagyobb ereje variálhatóságában rejlik, amellyel, gond nélkül meg tudja változtatni, akár pillanatok alatt a taktikai felállást Jorge Sampaoli mester. Messiék nagy egyéniségek alkotta támadófutballjuk miatt irigylésre méltó helyzetben vannak, bár az egyénieskedés könnyen a játék kárára mehet, és talán már Messi sem annyira megállíthatatlan, mint fénykorában. A válogatott a 4-2-3-1, vagy a 3-4-2-1-es formációban léphet pályára, ez utóbbiban Messi egy másik támadóval beljebb vontan játszhatna, így a széleken még plusz egy-egy támadó tudna csatlakozni a támadásokhoz, ezzel viszont azt kockáztatnák, hogy a szélsők helyén, könnyen indíthatnak ellentámadást az ellenfelek. Többek közt ezért is valószínűbb a valamivel hagyományosabb 4-2-3-1-es játékrendszer.

A Sergio Romero sérülésével megüresedett kapusposztot Willy Caballero, a Chelsea hálóőre kapta meg, aki már az előző idényben is egész jó beugró kapus volt a Manchester Cityben, bár Romero hiánya így is hatalmas érvágás Argentína válogatottjának.

A védelem közepén Nicolás Otamendi (Manchester City) játéka megkérdőjelezhetetlen. Mellette Federico Fazio (AS Roma), vagy Marcos Rojó (Manchester United) kaphat szerepet, mint belső védő, illetve esetleg Javier Mascerano is tud hátrébb játszani középhátvédként. Amennyiben 4 védős rendszernél maradna a szövetségi kapitány, a bal oldalon Nicolás Tagliafico (Ajax), a jobb oldalon pedig Gabriel Mercado (Sevilla), vagy pedig az eredetileg jobbszélső a Benfica támadója Eduardo Slavio kaphatna lehetőséget.

A középpálya közepén védekező szerepkörben az imént említett Mascerano mellett, Lucas Biglia (Milan) és Lo Celso (PSG) között válogathat a mester. Inkább támadásépítésért lehet felelős középen Éver Banega (Sevilla), vagy a szélen is egyaránt bevethető Paolo Dybala (Juventus).

Elől a 3 támadó a Di Maria, Kun Aguero, Leo Messi hármas lehet, olyan cserékkel, mint a már említett Dybala, a Boca Juniors tehetséges szélsője Cristian Pavon, vagy épp Higuain.

Sokan hiányolhatják a keretből, az idei év olasz gólkirályát, Mauro Icardit, aki állítólag nincs benne Messi baráti körében, nos lehet emiatt nem utazik a tornára, mindenesetre, csatárposzton azért így sem panaszkodhat a csapat. A legnagyobb problémája valószínűleg nem is a gólszerzéssel lesznek a gárdának, sokkal inkább a középső és a hátsó alakzat miatt fájhat a fejük, mert itt azért könnyen sebezhetőek. Ugyan a csoportból bárki képes meglepetést elérni ez ellen az argentin válogatott ellen, a realitás továbbra is csoport elsőséget jelez előre számukra.

Tipp a csoportban: 1. hely
Tipp a végső helyezésre: negyeddöntő

A bejegyzés trackback címe:

https://porogalabda.blog.hu/api/trackback/id/tr8514031544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.