Be lehet azt piszkálni, pöckölni, pörgetni!

Pörög a labda

Csapatmustra - Dánia - C. csoport

Legyen jó a védekezés, aztán Eriksen majd megrúgja amit kell.

2018. június 08. - Ragentleman


Már csak 7 napot kell várni és újra itt van a futball világbajnokság. Ebben a sorozatomban bemutatom a csapatokat, azok legfőbb erősségeit, gyengéit, esélyeit és, hogy milyen játék várható tőlük.

Dánia legnagyobb nemzetközi sikere 1992-ből származik, ahol a tornára utólag behívva hódították el az Európa-bajnoki serleget. A világbajnokságok történetében ezt a sikert még nem sikerült megközelíteni, legjobb eredményük ugyanis egy negyeddöntős szereplés, mindenesetre ha ezt sikerülne megismételni, már az is nagy dolog lenne az észak-európai válogatottól.

A kapuban, a legendás Peter Schmeichel fia Kasper áll majd, akinek nem kis érdemei vannak abban, hogy 2 éve a Leicester óriási meglepetésre megnyerte a Premier League-t, ahhoz, hogy még inkább öregbítse a család hírnevét, most itt a világbajnokságon is sokat tehet, esetleges bravúrokkal segítve csapatát a menetelésben. A fiatal és az idősebb játékosok megfelelően vannak vegyítve a csapatban, és masszívan is védekeznek. Ami a csapat gyengéje, hogy Christian Eriksenen, valamint kapusukon, Schmeichelen kívül, jóformán senki sem képes extra teljesítményre, és ez egy erősebb válogatott ellen nem sokra lesz elég.  Age Hareide kapitány a 4-2-3-1-es felállást szorgalmazza a csapatnál, melyben komoly szerep jut a szélsőknek a helyzetek előkészítésében, akár beadásokkal, akár a védelem mögé kerülve visszagurításokkal.

A védelem közepén a Chelsea fiatal tehetsége Andreas Christiansen, valamint a csapatkapitány, a Sevilla játékosa, Simon Kjaer kaphat szerepet, és akkor még ott van, a szintén belső védő Jannik Vestergaard (Mönchengladbach) is cserének. Az Udinise jobbhátvédje Jens Stryger Larsen, bevethető egyaránt a jobb és a bal oldalán is a védelemnek, hozzá csatlakozhat vagy a bal oldalra Jonas Knudsen, vagy a jobb oldalra Henrik Dalsgaard, mindketten a Championshipben szerepelnek.

A két védekező középpályás posztján, a 33 éves William Kvist (Kobenhavn) és a Werder Bremen légiósa Thomas Delaney élvezi a bizalmat, cseréjük Lasse Schöne (Ajax) lehet. A csapat sztárja, a Tottenham támadó középpályása, Christian Eriksen kapja vélhetően, az irányító szerepkört a csapaton belül, őt a 35 éves Michael Khron-Dehli (Deportivo La Coruna) válthatja.

A bal szélen a Celta Vigo támadója Pione Sisto, míg a pálya jobb oldalán a Leipziges Yussuf Poulsen szerepeltetésére van a legnagyobb esély, a középcsatár poszton pedig Nicolai Jörgensen (Feyenoord) juthat szóhoz. Ezen kívül rengeteg támadó szerepel még a keretben, szóval bőven lesz lehetősége válogatni Hareide mesternek, de talán az Ajax fiatal tehetségének Kasper Dolbergnek van esélye a legtöbb játékidőre.

A csapat legnagyobb kimaradója Nicklas Bendtner, aki a torna előtt nem sokkal sérült meg, bár biztosan van, aki nem tartja ezt akkora csapásnak a dán csapatra nézve, de a termetéből adódó előnyök a kapu előtt azért hiányozhatnak még. A szervezett, kemény, beíveléseken alapuló, tipikus északi focit játszó alakulat nagyon jól használja a széleket. Emellett legnagyobb erősségük Eriksen lövőrepertoárja, melyekkel mérkőzéseket dönthetnek el a javukra. Ha hozzák a stabil védekezésüket és nem nagyon hibáznak, akár 1-1 gólokkal is tovább lépegethetnek.

Tipp a csoportban: 2. hely
Tipp a végső helyezésre: nyolcaddöntő

A bejegyzés trackback címe:

https://porogalabda.blog.hu/api/trackback/id/tr3414031326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.